Újra és  újratöltve  Tusványos… Még 6 nap és sátram ott áll az Olt partján. Az idei program itt: http://www.tusvanyos.ro/program/ és a barátokkal  ott  találkozom újra.
Szeretem Tusványost mert jó hely, szellemi feltöltődés, és örökké új gondolatokat ébreszt.
Szóval ott találkozunk…:D
Három éve írtam az alábbi sorokat, a Role és Tusványos kapcsán. Azóta új szelek fújnak, most inkább nem is megyek ebbe bele… Viszlát!:)
Itt egy nép akar életet és jövőt
[ 2005. november 22., 08:43 ]

Van egy kedves visszatérő élményem a Tusványosi táborral kapcsolatban. Az első este, az első „bemelegítő” koncert élménye, a kezdet kezdetén, a vasárnapi tábornyitó Role koncert, mikor csak néhány sátor áll. A mühelyek, és a bulik kezdete, a táborban még hűlt helye a benépesítő embertömegnek, a sörsátrak sem állnak még mind, a pázsit még feltöretlen, messze a lábak, és a gondolatok melyek betöltik ezt a szellemi zarándokhelyet, hogy teret nyerjenek ebben politikai, kultúrális, irodalmi, zenei, ifjúsági körforgásban amit csak egyetlen szóval írunk le: Tusvnányos. És ezen körforgás kezdetkezdete, első lökése a Role koncert.

Tusványos ismerős arcok kavalkádja, a Role koncerten újra rátalálunk egymásra, az európai szabadság kicsiny szigetén, és ezen az estén a Role addig zenél, amig a közönség bírja szusszal. Örökzöld slágerek és saját dalok, és az az el nem múló fiatalos hangulat.
Az idén a Role egy új repertoállal is fellépett egy este: a Pille rockoperával. Én és barátaim egész este vártuk, a program megcsúszott, és a Role valamikor éjfél után lépett a színpadra. Néhány perc hangolás, amíg mi egymást átkarolva jártuk a helyben improvizált dalra: „szinpadon a szinpadon a szinpadon a Ro-ole”. Az éjszakai hideg mindenemet átjárta, de türelmesen vártam. Az égen a felhők gyors játéka, körben a fenyvesek tornyosuló pompája kifeszítették lelkem a megismerés új dimenziói felé. És a Role elkezdett zenélni… Úgy mint ahogy egy igaz ember beszél, mert azok akiknek lelkében ezek a népdalok megfogantak igaz emberek kellett legyenek. Emese gyémánt hangja, magabiztossága amivel a hangok életre keltek azon az éjszakán újra megerősítettek: a Role egyedi, és megismételhetetlen! Tivadar gitárja megszelidült a népdalok világába illeszkedve, és a rockopera egész hangzásvilágán érzetem: a Role tiszelettel és alázattal nyúlt a népdalokhoz hogy művét megformálja, úgy ahogy egy ékszerész illeszt igazgyöngyöt arany keretbe, vigyázva hogy ne csorbúljon annak eredeti fénye.

Az éjszaka csendjében életre kelt egy rockopera és bevilágította lelkeinket. Megelevenedett a múlt, a vetített kép- és filmanyag közelebb hozta és megértettem: ez a rockopera rolunk szól! Mi vagyunk ezek a képkockék, ezek a történetek, a sosem változó csobogó patak, a szerelemét sirató csángó lány, táncoló ősapáink büszkesége. Emese nyílt erőss, utánozhatatlan hangja: népünk, a székelység élni akarása, a Role egyszerre jelen és múlt, jövőbe tekintő alkotó remény.

Az égen szétfoszlottak a fellegek, a hatalmas égen csillagútak éledtek fel a zene hatására, egyenes fenyők a szélben hajladoztak és mintegy égi forgatókönyv szerint a csúcs fölött felbukkant a Hold. Egyszerű és mélyen igaz énekek megmutatták kik vagyuk és honnan jövünk, mi magunk vagyunk benne ebbe a rockoperába. Az együttes és a közönség egy hatalmas dobogó szivvé változott, régi ősök szellemei jöttek közénk és átölelték lelkünk vigaszatalón. Minden amit érzek, ezer ősöm előttem átérezte, es megénekelte, ezek között a fenyvesek között, az élet sosem volt túl könnyü, de sehol ilyen szépség nem is temerhet, nekünk ez a táj és ez az örökség az igazi, és a Role megerősitett ebben.

Egy másik tábor, egy másik völgyben, Székelyföldön és a Role-al. Első EMI Tábor Gyergyószentmiklós mellett a Békény völgyében a 4-es kilóméternél levő kepmingtelepen. A táborra büszke méltósággal néz alá egyik oldalon egy sziklafal, Déli oldalon a csúcson egy néhany éve megégett erdő fölött úszik a felhök között a Hold. A színpad kissebb, de valahogy szivélyesen, otthonosabb, az Első EMI Tábort a lelkesedés, az ifjú remény és sokkal kevesebb anyagi támogatás mint Tusványosnak. És újra létrejön ez a csoda, a székely rock sikercsapata: a Role a színpadon visszahozza szívünkbe őseink szellemét, pille-szárnyon, emberszívekben. Hangokban, és képeken elevenen lépnek közénk: ősapáink tánca, a székely táj szépsége, a mindennapi élet Székelyföldön.

I. EMI tábor, és Tusványos, két tábor és a Role együttes Pille alkotása amely ugyanazt az élményt adta mindkét helyen, öszintén és büszkén: a múlt él és remél. Magunkba szálunk a rockopera hatása alatt, és belül mélyen ég az üzenet: itt egy nép akar életet és jövőt.

Madaras Szilárd

http://erdely.ma/zenesarock.php?id=14110&autoid=22131&year=2005&month=11&day=22&what=archivum