Az idén Húsvét korai időpontja miatt, Nagyszerda március 19-ére esett. A hagyományossá vált örmény plébánia által szervezett keresztút, rendszerint en napon van.

Általába kétfajta időjárás volt eddig: a fagyos kissé vagy nagyobb mértékben hideg, vagy az esős-havas esős szeles.

Idén a fagyos szeles, hideg idő ellenére közel 200-an vágtunk útnak a Szent Anna kápolna felé. A gyenge havazás induláskor nem tudta elvenni senki jókedvét, de azért érződött: ez keményebb próbatétel lesz.

A fáklyás keresztút Jézus szenvedéstörténetének felelevenítése.

Az pedig hogy a Szent Anna kápolnáig tart, utazás térben és lélekben, a mindennapok földi szürkeségén túl, felfele, a sűrűsödő sötétben, amelyben a fáklyák imbolygó fénye ad megvilágítást és erőt. A Szent Anna kápolna jelképes hely Gyergyószentmiklós számára, meggyőződésem hogy legalább annyira ősi mint a Csíksomlyói Kegyhely.

A megmenekülés jelképe is Gyergyó számára, hisz az 1719-es pestisjárvány idején ide menekült a város lakósságának egy része.

A www.rejtekhely.ro így írja le a két kápolna történetét:

„Gyergyószentmiklóstól északra, a Csobot-hegyen 1087 méter magasságban testvéri közelségben építették fel a magyar és az örmény kápolnát. A Szent Anna-kápolna homlokzatán felirat örökíti meg a kápolna építésének idejét és jelentőségét: „Építette hálából Gyergyószentmiklós község életbenmaradt 700 főt számláló lakossága az 1633, 1646, 1677-es nagy pestisjárványok utn, az Úrnak 1678. esztendejében örök emlékül”.

A kápolna építészeti jelentősége, hogy az Európában előforduló 11 karéjos kápolnából 3 Erdélyben található, ebből egyik a Szent Anna-kápolna. A másik kettő a perkői és a székelyudvarhelyi Jézus-kápolna.

A Szent Anna-kápolna helyén feltehetően a 13. században márállott egy kápolna. A 18. században a Szent Anna-kápolna nyugati karéját lebontották és egy hajót építettek hozzá. A megmaradt három karéjból szentély lett, amelynek északi és déli ablaka kőkeretű ésfélkörívvel záródik.”

Saját fotóim:

dscn6835.jpgdscn6839.jpgdscn6851.jpgdscn6852.jpgdscn6858.jpgdscn6864.jpgdscn6867.jpgdscn6868.jpg

Buslig Barni fotói:

img_5130.jpgimg_5136.jpgimg_5140.jpgimg_5174.jpgimg_5182.jpgimg_5198kkk.jpgimg_5206.jpg