Az éjszakai vonatozást, azt a 12 órát a Koronán Székelyföldtől Budapestig sokféleképp el lehet tölteni. Azt kedvelem, ha jó társaságban végigvicceljük az időt, most azonban néhányan utazunk csak.

Alszom keveset, a sötét téli éjben fények suhanak el, csattognak a kerekek.

Megáll a vonatom Kolozsváron, a város álmosan terül el. Gondolatba leszállok, beüllök egy taxiba és bemondom a címet. Azon lakások egyikét, ahol éltem. Hátradőlök és hallgatom a rádiót a taxiba, és megkérem hogy a Főtér fele menjen mert látni akarom az éjszakai fényeket.

De nem… most nem szeretném ha valaki is várna Kolozsvárra. Szabad vagyok, és megyek tovább.

 

Budapest köddel fogadott. Alig készült néhány jó kép.

Mindefele a tolongás, és a karácsonyi fények. Hó az nincs persze, az otthon maradt.

Vasárnap van, advent első vasárnapja, és Árpi az esti misére megy.

Veletartok, a Battyhány téren levő kéttornyos templomba megyünk.

Kedves, otthonos templom, és meglepően sok a fiatal. Itt tényleg az megy el, aki késztetést érez, míg nálunkfele néhényan sznobizmuból is gyakorolják a templomlátogatást.

Amire nem számítottam, hogy az énekek ugyanazok az általam gregorián stílusnak nevezett dallamok, amelyeket egyetemi éveim alatt a Szent Mihály templomban hallgattam, és ez a nosztalgikus élmény fokozza az adventi hangulatot. Advent a várakozás.

Az én várakozásom miről szól? Sok mindenre várok évek óta, és az idő szalad…

Talán ez az első gyertya időszaka. Az első lépések, a kezdet.

 

Este kimegyünk egy jó kis helyre. Szépek a fények és a város de azért nem szivesen költöznék ide, túl furcsák az itteniek.

 

Az Örs vezér terére későn érek ki, a HÉV re egy félórát kell várnom, de valahogy kiérek.

Csak az ünnepélyes megnyitót késem le teljes egészében.

Nagyon tetszik az épület és az egyetem belső elrendezése.

Recepciónál szép kislányok igyekeznek segíteni. Megvan a mappám, a programfüzetem, a kitűzőm. Délután 17,40-kor kerülök sorra.

Igazán mindenki kedves, és segítőkész. Nagyon otthonosan mozgok az épületben.

Az én szekciómban zömével lengyelek és csehek vannak.

Hiányzik két előadó, így hamarabb kerülök sorra.

 

A kér nap előadásai között van a munakerővel kapcsolatos is.

Finom az ebéd, igazi magyar ízek, második nap viszont a halászlé nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

 

A cifra kínlódások egyike a svéd-asztal. Ami most jól meg volt szervezve az hogy normalisan le lehetett ülni, és úgy elfogyasztani az ételt. Az esetek többségében állva kell enni. Az ételhez járulók között néhány tipus:

Szemlélő. Ő már valószínüleg jólakott, és másodszorra jön vissza tányérjával. Közbe hallotta az asztalnál, hogy az egyik sajt milyen finom, és most azt keresi. Valami érdekességre vágyik, és nincs tekintettel a többire. Meg-megáll és megbeszéli társával az ételeket.

Céltudatos. Az aki tudja hogy mit fog enni, tud helyesen választani, vagy ha nem is választ helyesen mindenképp vállalja a döntését, és jó étvággyal megeszi azt a halat, amiről azt hitte csirke.

Rendszerető. Ő az aki logikusan próbálja felfogni az egésszet. Jobbról balra halad és neheztelve néz arra aki éhesen bevágódik elébe. Végül is neki van igaza, az udvariasság szabályai alapján.

Pincér. Hamar rájön hogy ki az aki az est végére be lesz csipve. És könnyedén felméri hogy ki ért a borokhoz, vagy az italokhoz. Nem tartozik a tömeghez, és fennsőbbrendűsége magabiztos tudatával, könnyedén kezeli a kéréseket.

 
Most Gödöllőn és igazán kedves fogadtatású, és jól szervezett vacsorán vehettem részt.

Az est folyamán összebarátkozok Tomás Volek cseh kollégával. Kiderül hogy neki is Skoda Feliciája van, röhögve mondja: a tanári fizetés alacsony. Megérti hogy romániai magyar vagyok, és kiváncsi lesz az Erdélyi fenyvesekre.

A kar 50 éves fennálására egy szép nagy tortát gördítenek ki, amely az egyetem épületét. Röhögönk, mert elosztjuk az épületet: nekem a rektori hivatal kell-mondja, -ó barátom azt nam kapod, meg, tudod honnan lesz a te szeleted? A lányvécéből…-válaszolom, s fogjuk a hasunkat. Igazán emelkedett a hangulat.

 

Másnap.

Az alúljáróba egy fiatal srác mappával a kezében megszólít. Azt hittem felmérést készít és kiváncsi voltam a kérdésekre, és a megrendelőre.

Kiderül hogy krisna hívő, és a rászorulóknak karácsonyi ebédre gyüjtenek.

„Csak azt nem értem, hogy ha ti krisnások vagytok, akkor miért Karácsonyra időzítitek a akciótokat, ami egy keresztény ünnep ugy-e. Biztos megvan a vallásotoknak is saját ünnepei, szerintem ezek alkalmáből szervezzetek ebédeket.”

Krisnás fiú: „De itt most nem a Karácsonyon van a lényeg, hanem a rászorulókon. Segítsd te is az akciónkat.”

Ezt határozottan megtagadom. Hogy miért?

„Ez egy marketing fogás barátom. Azonkívül szerintem az a korrekt, ha mindenki abban a vallásban marad amibe született”-mélyen a szemébe nézek, de állja a tekintetem.

„Én például keresztény vagyok, az őseim is azok voltak, és a gyerekeim is azok lesznek. Ez a sztori tudod?”

Huhh most nagyon magabiztos vagyok ebben!

A srác hülledezve néz, és meg nem kérdem meg milyen vallásba született, lehet ateista szülők gyereke. Budapesten sok az ilyen.

„Na sietnem kell. És nem akarlak a meggyőződésedtől megfosztani.”

Elmosolyodik „úgyse tudnád.” Szegény fiú…

 

A várban szép napos idő vár. Fotózgatok, és betölt a szépség. Van időm így átsétálok a Lánchídon. Napfény és szelid szellő. Ez a teljesen őszies idő ellenéte a -10 foknak, ami itthon volt.

Az autók megálnak ha fotózok és megvárják hogy a kép elkészüljön. Mindeki vigyáz hogy ne álljon a képbe. Igazi turistaváros.