dscn6237.jpg

Verlaine: Jóság

1.
-Uram, félek. Lelkem habozva rendül,
mert érzem, kell, hogy szeresselek.
De hogy öleljem által térdedet,
hisz az erény is fél sújtó kezedtől

Nem, nem. Sajog mellem sírboltozatja,
hol árva szívem nyugszik hallgatag,
a dörgedelmes égbolt rémszakad…
Ki az, ki hozzád utam megmutatja?

Nyújtsd a kezed, vezess te drága gyámol
Tört testem, ernyedt lelkem vigyed
-veled kötök, Uram, szelíd frigyet….

Pihenhetek-e kebleden, Atyám, hol
egykor vigasztalódva nyugodott
kedves, szelíd szívű apostolod?

2.
-Igen, fiam, csak jöjj hamar szívemre,
nézd, Templomom számodra felnyitom.
Szállj karjaimba, mint a liliom
kelyhükbe a darázs, repülj sietve.

Jöjj, én szegény fiam, kegyes fülemhez
és gyónd meg, amit súg neked a szív.
Add át a bánat bús virágait,
ne mentekezz, jóságom megkegyelmez.

Jöjj és ne félj, terítve vár az asztal
Örök kenyérrel, gyógyító malaszttal,
s angyal lesz a lakoma szolganője.

És szűzi bort ereszt az égi tőke
minek erős zamatja véredet
felpezsdíti, ha már vénhedett.

3.
-Mi ez? Jaj megkapom a szentek üdvét?
Égő szememből hull a könnyeső,
fájó az öröm, s a bú oly jóleső…
mint hogyha egyben sírnék és örülnék.

Kacagva sírok, zeng a harci szózat,
az égi harctér szentektől ragyog,
a pajzsokon fehér, kék angyalok,
s a kürt csatára hívja mind a jókat.

Elkábulok, nem értem ezt a választ.
Gyarló vagyok s az irgalmad kiválaszt.
Szállnék tehozzád s az erőm hiú.

Imádkozom, s a lelkem megzavarja
nehéz bűnöm vonuló zivatarja.
Tüdőm piheg….

4.
-Úgy, úgy, szegény fiú!

(Ford. Kosztolányi Dezső)

dscn6282.jpg