október 2008


Szokás szerint lekéstem a 100 éves megemlékezést, mint annak idején az iskolában. Este 9-kor értünk oda, az ajtóban megérdeklődtem: meg lehet nézni a kiállíttást. A válasz: nem, be van zárva.

Persze… itt mindig is rend volt.
Miért van ellentmondásos érzésem a Salamon Ernő Elméleti Liceummal kapcsolatban? Jó hely persze, csak mintha kicsit másról szólna, mint ami: kisvárosi líceum, egy régi épületben.

Nincs itt semmiféle 100 éves szellemiség, ami 100 évvel ezelőtt volt teljesen más, mint ami ma van. A kommunizmus és mindenféle izmusok minden embert átgyúrtak, és akit nem lehetett átgyúrni, azt eltávolították.
Salamon Ernő versei nem igazán remekművek, egy barátom viccesen mondogatta mindig: “az a költő nem költő, aki úgy lesz híressé, hogy egy iskolát neveznek el róla.”

Normális körülmények között Salamon Ernő nevét valami másra kellett volna 90-ben változtatni, de erre persze az a válasz: hát kire? Kik Gyergyószentmiklós híres szülöttei? Tényleg el kell gondolkozni, de azért van néhány.

Van néhány személyiség akiknek az élete egy igaz élet, követendő értéket sugall mai napig, de kétlem hogy Salamon Ernő költő az lenne.

100 év eltelt, tele fiatalsággal.

A komoly és elnyomó, vagy épp segíttő és emberséges tanárok szemei alatt felnőttek generációk. Gaudeamus, és iskolacsengő.

Szünet, és tízórai…

Kinek nevel egy iskola gyerekeket? A jövőnek? A városnak? Az elvándorlásnak?

Azok akiket szerettem volna látni, erre a 100 éves megemlékezésre sajnos nem tudtak eljönni. A volt osztálytársaim, akik messze élnek, mert itthon nincs lehetőség fejlődni.

És mégis…

4 évem az életemből ott telt el, ezek között a falak között. Nem engedhetem meg hogy hazudjak: a Salamon Ernő Líceumban mindig a sznobizmust láttam. Most talán más… Talán most megváltozott minden, nem tudom…

Új generációk jönnek: srácok ne hagyjátok, hogy begyúrjanak a sablonba!
Legyetek mindig nyjtottak, a jót keressétek mindenben, bízzatok egymásban, az emberekben és legfőképp saját magatokban!

Az élet szép, az élet harcz ( de cz-vel)!
Nem kell mindent elsőre elhinni, a lényeges dolgok csak a szívnek láthatóak;)
Sokszor a rendnek amire nevelnek a lényege: a kontroll. Ne lázzadjatok ok nélkül soha, de saját útotokat járjátok, el ne hagyjátok s akkor talán… Rátok ragyognak a csillagok…
Hinni kell hogy lesz jobb, és az ember ember maradhat!:)

Még egy százassal toldjuk meg, a vidám (vén) diákok generációját!

Egy sikeres akció számokban.

A Hargitai Megyei Tanács által támogatott pályázat keretében lezajlott,

a Gyergyói Fiatal Fórum

és a Pro Cive Egyesület

által kezdeményezett Gyergyószentmiklósi figyelemfelkeltő szemétszedéshez, a következő szervezetek, magánszemélyek és intézmények csatlakoztak (a résztvevők teljes száma 70 feletti volt):

Amőba,

Békás szoros- Nagyhagymás Nemzeti Park,

Gépgyártóipari Szakközépiskola Diáktanácsa,

Gyergyói EMI,

Naturland,

Salamon Ernő Gimnázium Diáktanácsa,

Városi Könyvtár,

Támogatóink:

Ben Com Mixt kft,

Bucsin.8k.ro

Edelweiss kft,

Erlas-Com kft,

Fény TV

Gyergyó TV

Gyergyói EKE

Gyergyói Kisújság

Hargitai Megyei Tanács

Ismeretlen gyergyói lakós, egy piros autó sofőrjeként, aki ásványvizet és üdítőt adott a fiataloknak,

MPP Városi Szerevezete,

Ora International,

Pál Árpád,

Pizza Joe kft,

Ro-Trading kft,

Városi Közüzemek,

Városi RMDSZ Szervezete,

www.figyelo.ro

55 zsák szemét gyűlt össze az Örmény templom, Gyilkos-tó sugárút, Testvériség sugárút, új templom környéke, vasútállomás szakaszon.

A Békényből 10-12 zsák hulladékot szedtünk ki.

Köszönjük minden támogatónak!

Köszönjük minden résztvevőnek!

-a szervezők-

Kedves Barátunk!

A tavalyi “Tisztább 100 éves városért” szemétszedő akciónk és a tavaszi csemetfa ültetés folytatásaként most is tenni akarunk Gyergyószentmiklós tisztaságáért egy figyelemfelkeltő szemétszedés keretében!

Ez úton kérünk téged, kedves gyergyói fiatal, akit zavar a szemét, hogy csatlakozz a Gyergyói Fiatal Fórum kezdeményezéséhez, és tégy a tisztaságért!

Találkozunk szombaton október 11-én délelőtt 10 órakor, az Örmény tamplom mellett, és csoportokra oszolva szedjük a szemetet lefele haladva: a Gyilkos- tó sugárúton, a Körforgalomnál, Virág-negyedi főutcában egésszen az újonnan épített templomig.

A szemétszedés az útszakaszok mindkét oldalán történik.

Megfelelő védőkesztyű és műanyagzsák, valamint a jó hangulat garantálva lesz!

Gyergyói Fiatal Fórum és Pro Cive

Kedves Barátunk!

A “Tisztább 100 éves városért” szemétszedő akciónk és a tavaszi csemetfa ültetés folytatásaként most is tenni akarunk Gyergyószentmikló s tisztaságáért egy figyelemfelkeltő szemétszedés keretében!
Ez úton kérjük minden civil életben tevékenykedő fiatalos lelkületű barátunkat, hogy csatlakozzon a Gyergyói Fiatal Fórum kezdeményezéséhez!

A szemétszedésre szombaton délelőtt 10 órától kerül sor a Gyergyói Fiatal Fórum és a Pro Cive társszervezésében.
Egyeztető megbeszélés szerda este 7 órakkor a Szilágyi vendéglőben.

GYFF és ProCive