Madaras Szilárd blogja

Álmomban egy koncerten voltam valami zárt helységbe, mintha a kolozsvári Stud-ház lett volna, vagy a Csíkszeredai Müv központ. A koncerten egy lány énekelt, akit meg akartam keresni a koncert végén, igen ám de az álomban nem olyan egyszerúen mennek a dolgok, hogy az énekesnőt el lehet érni… Szóval a végén egy nagy gyúródásba keveredtem az emberek között, a nagy tömeg jött-ment, lépcsőkön másztam fel és le, folyosókon futottam végig, melyek tele és tele voltak emberrel és közben az agyamba dobogott az, hogy valamit el kell mondjak ennek a lánynak, valamit fontosat… Álmomban már jártam ezen a helyen, hosszú folyosó a végén balra, és egy terem mögött, amely a leginkább egy Pesti mélygarázsra hasonlítt, fel lehet a színpadra menni. Fel fel… Ez az épület is visszatérő álomom, más álmaimban bentlakás és szobát adnak, és nézem az ágyat, mint az egyetemen a 16-osba. De most csak rohantam benne… csak rohantam… Csak mondogattam magamban azt a valamit, amit el kell mondjak. Lépcsők és kanyarok… Elsuhanó arcok… Mondanivalóm van, ebbe a furcsa épületbe célom és dolgom van az énekesnővel, a koncert után amiben ő énekelt…

És… és nem értem el hogy elmondjam,… hogy…

Ebbe ébredtem bele… Érdekes mi?:D

Azután megébredtem, a Nap már feljött, a hajnal ezer fénye, a madarak a fán, a kert amit imádok az ablakom alatt, mert reggel és este érződik a virágillat, télen néha erre járnak a cinkék.
Az akácfa Vivaldi dallamára öltözik a négy évszakba…:) Patyó 6-dikba lefestette innen az iróasztalomról vízfestékkel, egész jól sikerült… Szép kis fa amúgy… Most épp a nyár köntösét veszi fel… Most épp a hajnali napfürdőt veszi szembe a mező… Az illata ideérződik…A város most ébred, és most ébred az utcánk… A félénkebb virágok most nyitják ki szírmaikat a Nap cirogatására…
Nyár van, szép nyári nap…
Jó kis nap lett a végére…
Jó kis nap…

Hogy melyik énekesnő volt, ne kérdezzétek:)

A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ, és a

Görög Joachim Társaság

közös szervezésében kerül sor:

“Örmény sors a világban”

címmel Hrair Topouchian úr előadására, az Ázsiában levő örmény közösségről.

Időpont és helyszín:

2008, június 30, hétfőn este 7 órakor, a ProArt Galériában.

Támogató: Pro Art Galéria.

A plakátot Buslig Barna készítette:

Új és új visszatérés…

Hogy és ezt a pesti tipust soha megszokni nem tudnám az szinte bizonyos…

Most kivételesen egy kissebb vagyont költöttem könyvekre, szakkönyvekre melyek kellenek a doktorihoz, elemzésekre, és mindenfélére. Beleástam magam az antikváriumokba, kerestem, vállogattam… így az irattáska könyvekkel tele utazott haza.

Miért van az hogy minden kis utca stílusosabb, kedvesebb, otthonosabb mint máshol? Miért érzem hogy hazatérés? Közben meg idegen, elutasíttó, furcsa emberekkel van tele.

Szép magyar emlékek között sétál pár százezer turista. A helyiek meg, megszokták, nem büszkék, másfajta célok érdeklik, másfajta vágyak hajtják…

Valami meleg puhasáag, valami könnyű erőtlenség van itt az emberekben. Valami boldog közöny… Talán a Duna tenné? Vagy az alföldi levegő?

Ja… és időről időre épp legjobbak kényszerülnek emigracióba, épp a legjobbakat vetik börtönbe, épp a legmocskosabb kontraszelekció törtenik meg. Ez a törtenelembe majdnem mindig így volt, a rendszerváltás pedig akkora kérdőjeleket vet fel, hogy az fájdalmas. Vajon ezért lenne ilyen ez a pesti fajta?

A könyvek nem okoznak csalódást. Budapest szellemi fellegvár, tudás-város, erőss egyetemi város, akadámiai város, a tudomány fővárosa.

Bízni kell hát a jóban, a fejlődésben gazdasági, társadalmi és főleg lelki értelemben…

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
…………………………….
…………………………….

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erõ, lábraállni, bennem.

Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hûség van jelen
az üres ûrben tántorgó világon.

(1937. október)

Mi a szep az ejszakai vonatozasban? Azonkivul hogy a Nap mashol talal ram, az ejszaka elsuhano fenyek, varosok, allomasok, mikozben a fulembe a jo zene… Mas dimenzioba helyezi a gondolataimat.

Kolozsvar almosan fordult a masik oldalara, amikor elsuhant vonatom mellette, es ebbe az utazasba sok volt a visszateres. Mint ahogy most is ahogy Budapesten irom ezeket a sorokat… visszatertem… egyedul…

A Fo utca, a Batthany ter mellett, az esti es reggeli fenyben a Parlament…

A konferencia erdekes volt, sok ujjat a hallottam regionalis fejlodes vonakozasaban. Az en eloadasom cime: “A europai foglalkoztatasi politika regionalis vonatkozasai” volt.

Nehany tapasztalat: Miskolc fotere gyonyoru, es ennek az az oka hogy eredeti szepsegukben restauraltak a szazadeleji vagy regebbi hazakat, es az egesz varos arculatat igenyesen es minosegileg terveztek meg.

A Tokaji borok finomak (ezt eddig is tudtam) a bor onmagaban az erjedes, a szoloszemek elhalasa, es ujjaszuletes altal kel eletre. Az asszuban pedig a nemes penesz miatti vizelvonas okan nagyobb a cukortartalom.

A Kekedi kastely kertjeben setalva, a magas fak, gyonyoru pazsit es jol gondozott kertben jottem ra: vegul is jol vagyok. Az elet elore megy, bar nem igy terveztem egyaltalan, de a kastely akkor is szep, a Nap akkor is felkel ha egyedul nezem meg. Az elet az ami akkor tortenik velunk, amikor valami mast tervezunk-John Lenon. Na de azert remelni tovabbra is kell, a jot a szepet, bizni tovabbra is kell a jovoben!

Egy dolog vilagos szamomra, es ez ervenyes a Szekelyfoldi vagy Erdelyi varosok, falvak fejlodesere. Egyik vagy a masik terseg kozotti kulonbsegek nem annyira eroforrasokban hansulyozodnak, hanem sokkal inkabb a mentalitasban. Kenyhec kozseg fejlodese vagy ahogy a szlovakok mondjak Kechnec teljes mertekben errol szol: valamit akart az ember, celt tuzott ki, megvolt a tudasa hozza es eroforrasokat keresett. Makacs akarattal es kitartassal kitartott celja es a telepulese mellett. Igen ezt tette JUDr. Konkoly Jozsef polgarmester ur, akinek az eloadasat volt szerencsem meghallgatni.

Kassa, Marai szulovarosa valamikori jelentos iparvaros ma foleg gyonyoru foterevel, turisztikai latvanyossagaival kecsegteti az odalatogatot. Es a Domban ott talalhatoak II. Rakoczi Ferenc es Zrinyi Ilona foldi maradvanyai. Ennek az a csaladi vonatkozasa, hogy amikor a mult szazad elejen hazakerult Magyarorszagra, a szekelyfoldi varosokbol jelentos szamu kuldottseg ment el erre az unnepsegre, koztuk volt Madaras Albert gyergyoszentmiklosi foldbirtokos, az en uknagyapam.
Es Kassan, ahol az utcan magyar szot nem hallani, es 14% ma a magyar kissebbseg aranya, ott fekszik a nagy fejedelem, impozans szarkofagjaban, amelybe az osi cimer mellett, Erdely cimere is ra van faragva.

A visszaerkezo busz epp elerte a Pestre indulo vonatot. Valaki viccesen dudolgatta EDDA sorait: “egyszer egy szep napon majd vegleg itt hagyom a varost, majd mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott”…

A vonat estere ert be, meg elkaptam ahogy a nemetek megpakoltak a portugalokat, es ahogy sirt a portugal edzo, a nemet seged-edzo meg rezzenestelen arcal, kemenyre vasalt feher inggel ult a padon, es egy adott ponton cigarettara gyujtott. Hiaba a nemeteket sose lehet leirni… A szekelyeket se…:D

Na jo, megyek reggelizni:)

Most már megjött az áhitatnak
S hűségnek aranyos kora.
Hivőn s hitetőn borulok le
Előtted,
Jövőmnek kikedvelt asszonya.

Szerelmemnek frigy-követsége
Hűséget, békét visz eléd,
Arany-pirját nyárvégi napnak
S lelkemnek
Forrott nektárját, nyugodt hevét.

Hadd nevezlek téged Adának,
Nevem olvasztván és neved,
E titkos, drága asszony-névvel
Ne tudják
Soha, hogy én kit keresztelek.

Szemednek jó intését hozza
Hozzám már minden alkonyat
S már indulunk lassan egymáshoz,
Álmodva,
Mint nyugodtak, bölcsek, boldogak.

Robajos viharok elültek,
Csöndes, tiszta, derűs az ég
S szemeink bátrak és vidámak,
Nem önti
Könnyel el csókos keserűség.

Vár bennünket minden boldogság,
De őrjöngőn nem rohanunk.
Biztos, hogy megtaláljuk egymást
S kinyujtva
Már távolról ölel a karunk.

Óh, nagyszerű közeledésünk,
Béke és boldog áhitat,
Nagy virág-szemei Adának,
Melyekből
Szent mézzel és halk tűzzel itat.

Csomagold be mind, ami volt, ami régen
volt, ami édes, mind csomagold be,
ami több, mint játék, szerelem, több, mint
élet is, a kincseim csomagold be,
régi szavam, az aranyt, kevélyen
csengő rímeim, melyekkel magasan
röpültem a többi fölött, s ékes igéim,
mind-mind csomagold e batyuba,
abba, amit hoztam, s hagyd az úton másnak,
hogy hősi-igazul járjak egyedül,
egyszerű ember az egyszerű földön,
s meztelenül legyek, amint megszülettem,
meztelenül legyek, amint meghalok.

Nyugtalanok az én reggeleim, és éjjel
hatalmas hang kiabál újra belőlem.
Ruhátlan és hústalan zúg el a lelkem,
nem illik hozzá az ifjúi parádé.
Úgyse soká tart már számomra e földi
vándorlás, tíz évig vagy húsz évig, aztán
elromlik a test, mely zárja hüvelyében
lelkemet, és egészen lélek leszek. Adj hát
vetkőzni most erőt, érezni e kevés
időre magamat s a világot, te nagy
igazság, szeretet s még nagyobb igazság,
fájdalom. Te adj a szemeimre könnyet,
mert könny nélkül én csak nem-látó, vak vagyok.

Vigyázz.
Ez a nagy pillanat.
Egy ember jön feléd, bemutatkozik,
már tárja kezét, most lát legelõször,
rád néz
s elviszi majd az arcod, a hangod
s õrzi.

Lélek csak az ember a többi
emberek lelkében,
törékeny gondolatokból faragott,
száztitku, halovány emlék,
mely néha a fellegekig magasul.
Légy méltó e testvér
áhitatos várakozására
s remegjen által a tudat,
hogy most történhet valami,
ami még nem volt,
mióta áll a világ
s Isten kezében se reszketett úgy
sáranyagod, mint most
az õ kezében,
ki megteremt igazán,
fénybõl, szeretetbõl,
Õ, a te rokonod,
Õ, a te Urad, Istened.

Nézz rá,
büszkén s alázatosan is,
mint aki megszületett és aki meghal.
Ne félj.
Röpitsd feléje a te életed
s egyedülvalóságod, mely neki
oly idegen,
hogy beleborzong
és megért.
Légy õszinte, tiszta, bátor.
Adj példát.
Szemvillanás csak s kész a bûn
és az örökre tart,
örökre büntet,
öngyilkos haraggal
és összetöri az emlékedet,
téged.
Ne hazudj.
Ne halj meg.
Élj benne.
Ez a nagy pillanat.
Vigyázz.