május 2008


Néhány napja ezek a fotók mondanak ellent a “marslakók” létezésének. Feltéve persze, hogy nem egy ottani sivatagba pottyant ez a szonda. UFO-k, marslakók és az E.T. s csomó film eszembe jutott most, mert gyerekkoromba érdekeltek ezek a dolgok:D Mégis a legnormálisabb megfogalmazást a földönkívüliekkel kapcsolatban Stephen Hawking adta nemrég, valahogy így: ha a földönkívüliek annyira intelligensek hogy képesek nagy távolságot megtenni a világűrbe, közüllünk emberek közül, miért a legfurcsábbak találkoznak velül? nem akarom azt írni leghülyébbek…:) Ha így nézem, pont jó hogy gyerekkoromba nem volt egy nulladik típusú találkozásom:D:D

Egy régi vicc, a szojet érából, hogy a székely bácsinak eltűnik a tyúkja s kérdi a szomszédot akire gyanakszik: -hát mondja keeend, nem látta a tyúkomat? -Én nem, de lehet elvitte a Szputnyik… Bezony, a Szputnyik a hidegháború sötét felhői fölött végigiszállt… és lehet hogy tyúkokat is lopott:D Ha már annyi mindent elvittek az oroszok…

Azért mégiscsak nagy dolog hogy ez a szonda eljutott oda, és küldött pár fotót, melyek nem is túl szépek, se a táj nem annyira érdekes mint mondjuk bármely domb itt Gyergyó körül, de na … legalább a Marsról vannak. A vörös bolygóról, amiről sokáig azt hitték a csillagjósok, talán a színe miatt, hogy a háborút és vért jelképezi. És bizonyos csillagállásokban jót vagy rosszat hoz.

Annak aki semmiben nem hisz, és főleg saját magában nem hisz, jók az ilyen mesék… szerintem az ember szabad, és szabadon cselekvő lény.:) nem a csillagok irányítanak, de néha a léhaságot, a gyengeséget valamire rá kell fogni.

S ilyenkor elképzeljük a jövőt: az ember utazik a világűrben, génmanipulált növényeket eszik, tamagocsit visz magával, lebeg és messengerezik a többiekkel, akik ugyanúgy lebegnek mint ő:)) S vannak szép elképzelések, hogy az emberiség majd elköltözik valahová, ahol lehet élni, ha a Nap majd elnyelné a Földet. De ez még odébb van.

Nem tudom ki hogy van vele,  nekem sokkal jobban esik a Földre gondolni mint otthonra. Egy virágos rétre, ha mondjuk nem esik az eső, de ha esik is attól pont jól lehet lenni, sőőőőt… A napfényre, arra hogy bicajozni jó -főleg ha tiszta a levegő, és forrásvizet inni jó -főleg ha tiszta, leüllni egy fa alá -főleg ha még nincs kivágva… És a természet úgy ahogy van jó… Olyan jó a Földön… Egyáltalán, minek nekünk Mars?:)

A család nemcsak a társadalom alapsejtje, hanem értékhordozó és az identitás megőrzését jelenti, főleg az örmény származásúak esetében.

A Dr Száva Tibor: „Gyergyói és Szépvízi örmények nyomában” című könyvbemutatója kezdetére ezért tettem be egy Petőfi vers-részletet, amelyet Katával választottunk, és amely a meghitt családi hangulatot adja vissza és évszázadokra tekint egyben. Köszönöm Kovács Katalin tanulónak a szavalatért!

Rokaly József nyugdíjas történelem tanár a felvezetőben az örmény eredetről, a magyar örmény történelmi párhuzamról és a magyar történelemben jelentős szerepet játszó örmény származású egyéniségekről beszélt.

Dr Száva Tibor könyve 18 év kutatómunkájának az eredményeként jeleníti meg a valamikori örmény családokat és leszármazásokat, azzal a végső céllal hogy emléket állítson az örmény-székely elődöknek, a valamikori nagy családoknak amelyeknek leszármazottai mai is itt élnek Gyergyószentmiklóson, Erdélyben és a Kárpát-medencében. A Bécsben élő nyugdíjas kutató időt, energiát nem sajnálva dolgozta fel a családfákat és keresett meg ma élő leszármazottakat.

A könyvben külön fejezetet kap Czirják Károly tanulmánya Dr Urmánczy Nándor örmény-székely parlamenti képviselőről, politikusról.

Számomra siker, mert több mint 70 személy jött el az örmény közösségből vagy érdeklődésből, és igazán jó hangulatú rendezvény valósult meg.

Meghívó

A Görög Joachim Társaság

szeretettel meghívja,

2008 május 13-án, kedden 18 órától, a ProArt galériába

Dr. Száva Tibor:

“Gyergyói- és Szépvízi Magyarörmények Nyomában”

című könyvének bemutatójára.

A könyvet, amely az örmény családfakutatásban folytatott több éves munka eredménye, Rokaly József nyugdíjas történelemtanár méltatja.

Petőfi: A TÉLI ESTÉK

-részlet-

Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban?

Mostan ott benn szép az élet a szobában.

Áldja istenét, kit istene megáldott,

Adván néki meleg hajlékot s családot.

Milyen boldogság most a jó meleg szoba,

S meleg szobában a barátságos család!

Most minden kis kunyhó egy tündérpalota,

Ha van honnan rakni a kandallóra fát,

S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe

Röpül tán, most beszáll a szív közepébe.

Legkivált az esték ilyenkor mi szépek!

El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek.

A családfõ ott fenn ûl a nagy asztalnál

Bizalmas beszédben szomszéddal s komával,

Szájokban a pipa, elõttök palack áll

Megtelve a pince legrégibb borával;

A palack fenekét nem lelik, akárhogy

Iparkodnak… ujra megtelik, ha már fogy.

Kinálgatja õket a jó háziasszony,

Ne félj, hogy tisztjébõl valamit mulasszon,

Hej mert õ nagyon jól tudja, mit mikép kell,

A kötelességét õ jól megtanulta,

Nem bánik könnyen a ház becsületével,

Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta.

Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan:

“Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!”

Azok megköszönik, s egyet hörpentenek,

S ha kiég pipájok, ujra rátöltenek,

És mint a pipafüst csavarog a légben,

Akkép csavarognak szanaszét elméik,

És ami már régen elmult, nagyon régen,

Összeszedegetik, sorra elregélik.

Akitõl nincs messze az élet határa,

Nem elõre szeret nézni, hanem hátra.

A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka,

Fiatal pár, nem is a mult idõt hányja.

Mit is törõdnének a multtal? az élet

Elõttök vagyon még, nem a hátok megett;

Lelkök a jövendõ látkörébe tévedt,

Merengve nézik a rózsafelhõs eget.

Lopva mosolyognak, nem sok hangot adnak,

Tudja a jóisten, mégis jól mulatnak.

Amott hátul pedig a kemence körûl

Az apró-cseprõség zúgva-zsibongva ûl,

Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek

Kártyából tornyokat csinál… épít, rombol…

Ûzi pillangóit a boldog jelennek,

Tennapot felejtett, holnapra nem gondol.-

Lám, ki hinné, minnyi fér el egy kis helyen:

Itt van egy szobában mult, jövõ és jelen!

Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a

Szolgáló s dalolgat, behallik nótája.

Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron,

Lovait itatj’ a kocsis éjszakára.

Húzzák a cigányok valami víg toron,

Távolról hangzik a bõgõ mormogása.

S e különféle zaj ott benn a szobába’

Összefoly egy csendes, lágy harmóniába.

Esik a hó, mégis fekete az útca,

Nagy, vastag sötétség egészen behúzta.

Járó-kelõ ember nem is igen akad,

Egy-egy látogató megy csak hazafelé,

Lámpája megvillan az ablakok alatt,

S fényét a sötétség hirtelen elnyelé,

Eltûnik a lámpa, s benn levõk pedig

Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt?