Április 2008


Most egy éve kaptam Bagit, ezt az eleven, okos, kedves szeretetremeltó puli kutyust.
Utána hallottam a mondást: ez nem kutya, ez puli. Pont így igaz.
Amikor megkaptam kicsi szőrgomolyag volt, két okos barna szemmel. Autóval mentem utánna Vásárhelyig, hazafele mindent kihányt amit evett, többször ki kellett tisztítanom… de amikor rámnézett szelid kicsi szemeivel nem tudtam haragudni rá…: )
Folyton a sarkamba volt, majd elaludt egy karton dobozba.

Mindent birtokba vett, és minden érdekelte már az első napokba. Elhordta a papucsokat, cipőket, mobil-tőltőt, újságot, sapkámat. Szétrágott néhány dolgot, de mostanra leszokott róla. Folyton mozgott, nehéz volt róla fotót csinálni.
Az elején amikor sétáltunk és nagyobb kutyák mellett mentünk el, vagy jött egy autó ölbe vettem. Osztán szépen nőtt, most kb 15 kiló, kicsit nehéz ölbe cipelni :) azért ilyen nagy, mert nem tiszta puli, a szőre sem hosszú. Az anyja puli, az apja valamilyen nagytestű lehetett, így keverednek a fajtajegyek.

Most egy nagy borzos szeretetreméltó puli, aki akkor boldog ha vele vagyok. Odabújik az ölembe, állandóan meg akarja nyalni a kezem vagy az arcom. Találkozásunk tehát egyfajta ölelkezés, ami után hozza a játékait. Egy pléd csíkokra hasadva már, ezt kezembe adja, majd húzni kezdi, de jóóó játék :) majd a bumeráng, a labda. A labdát hozza utoljára.

Minden érdekli a tárgyak közül amiket használunk, és mindent próbál elcsenni.
Olyan jó a természete hogy tanítani kéne. Ha felmérgelődik, mert beteszem az udvarára, gyorsan iszik egy kis vizet és valamivel elfoglalja magát. Önérzetessége és büszkesége miatt nehezen tanítható olyan sablonos dolgokra mind: adj pacsit, hozd ide a botot. Ezek nem érdeklik, én sem erőltettem.
De ösztönösen véd minket, kerít mint a pásztorkutyák, és figyel mindenre. Ez a körbekerítés valami jó ősi módszer lehet, egyszer láttam a mezőn egy lovat hogy leállított: futott körbe körülötte, és aprókat mélyeket vakkantva a ló szűkölni kezdett, megtorpant és mozdulni se mert, amíg valahogy megfogtam.
Ugyancsak ösztönösen távolságtartó az idegenekkel, sokat ugat, és ha valaki akkor jönne az udvarra amikor szabadon van, (eddig még nem volt rá példa) szerintem letépné a nadrágját, hátulról, mert a pulik örökké kerítik az embert.:))

“A tavasz eljöttével a Gyergyói Fiatal Fórum, a tavalyi „Tisztább 100 éves városért” akciójának idei folytatásaként facsemeték ültetését fogja végezni 2008 április 18-án pénteken városunkban több helyszínen.

Fontos szempontnak tartjuk hogy a facsemeték olyan helyekre kerüljenek, ahol vigyáznak rájuk, gondozzák és védik, így a következő közintézmények és közterületek zöldövezetén lesznek a fák elültetve:

Gyerekotthon (Ora International),

Örmény temető kertje,

Városi új korház előtti zöldövezet,

Napsugár Napköziotthon kertje,

Városi Könyvtár udvara,

Támaszklub zöldövezete,

Bucsin negyedi zöldövezet.

A faültetést 3 órakor kezdjük a Gyerekotthon udvarán, utánna sorrendben következnek a felsorolt helyszínek.”

-Gyergyói Fiatal Fórum-

Ez a tájékoztató ment ki a sajtónak, de ami ezután következett az volt az igazi.

Hárman álltunk neki: Imre, Barni és én.

A Gyerekotthonban a kicsik a fákat előre kiásott gödrökkel, és nagy türelmetlenséggel várták. Hamar kibontottuk a köteg csemetét, és sorrendben választotttak, mindenkinek lett saját fája, amit öntözni fog és aminek gondját viseli. Gyorsan kialakul a munka üteme: Imre egyik kicsivel hordja a vizet, Barni és én tesszük a földet. Itt a Gyerekotthonban Tusa Lajos volt nagy segítségünkre, mert mint egy jó karmester mindent összehangolt, előre ki voltak ásva a fák helyei, a gyerekeket előre felkészített, így érdeklődve várták…

Következő helyszín örmény temető kertje. Barni interjút ad közbe, röhögve mondja a kamerába hogy tevekenyésgünknek semmi köze a politikához, furcsán hangzik ez most, amikor a fél város a kampány őrületében van. A 24 csemete elültetése elég gyorsan ment itt, kezdünk belejönni.

Az új kórházban megkerül hogy hova kell ültetni. Valami félreértés lehetett, mert az előirányzott 15 facsemetére helyett itt kb 45 kiásott gödör vár : ) De sebaj, újjult erővel elültessük sorba a megmaradt 30 és egynéhány csemetét. És ekkor elfogytak a csemeték. Hamar telefonálunk és Málnási Huba is a helyszínre érkezik és újabb adag csemetét hozunk a támogatótól. A kórház emeleti szintjein néhány ablak kinyílik, látjuk egy öreg fej kinéz „fát ültetnek” hallatszik fentről. Biztos megvolt a délutáni szórakozás a betegeknek, nézték a faültetést.

A napköziotthon kertjében is otthonra lel néhány csemete. Mostmár nagyon megy a csapatnak az ültetés.

A könyvtárban Bákai Magdi készít néhány fotót.

Néhányat a fák közül kislánya ültet el. Itt is mint minden helyszínen előre kiásták a csemeték helyeit.

Utolsó állomás a Támaszklub udvara. Már estére jár az idő. A por izzadsággal keveredve arcunkon már érdekes színt ad ki, és a fáradság más jelei is lassan felütik fejüket, pl mindenen röhögünk. De ásunk, ültetünk…

És vége. Az ásóra támaszkodva gyors fejszámolás, az eredmény: 114 facsemetét sikerült elültetnünk, közel négy óra alatt. Igazán jó buli volt…

Persze megkönnyítette a csemeteültetést az, hogy mindenhol előre ki voltak ásva a fák helyei. És szándékosan olyan helyszínenek kerestünk, ahol örülnek a csemetéknek, öntözni és gondozni fogják, és védve vannak az esetleges vandalizmustól, szóval jó kezekbe lesznek.

Ez úton is köszönöm mindenkinek aki részese volt ennek a faültetésnek!

„Ez jó mulattság, férfimunka volt…”

FenyTv video:

http://www.fenytv.ro/fenypont/fenypont-2008.-aprilis-18.-pentek.html

GyergyoTv:

Fát ültettek a fiatalok

Fát ültetettek pénteken délután a Gyergyói Fiatal Fórum képviselői. A 100 darab csemetét a város különböző pontjain helyezték el.

Szóljon hozza a Fórumban! A kép illusztráció!

L.H/M. CS.A

Fát ültetettek pénteken délután a Gyergyói Fiatal Fórum képviselői. A 100 darab csemetét a város különböző pontjain helyezték el, egyik legjelentősebb helyszín volt a gyerekotthon, ahol nagy lelkesedés fogadta a faültetőket. 14 lucfenyőcsemetét ültettek el pénteken a gyerekotthon udvarán. A gödrök már előre kivoltak a ásva, a gyerekek pedig izgatottan várták a kert új lakóit. Az akciót a GYFF szervezte, mint elmondták az ajándékba kapott örökzöldeket azért ültetik, hogy tisztább legyen a levegő a városban. A gyerekek nagy lelkesedéssel segédkeztek a faültetésnél: volt aki vizet hordott, mások tartották a csemetéket, a többiek pedig figyelemmel kisérték az akciót. Megígérték azt is, hogy vigyázni fognak a csemetékre és gondozzák őket. Tulajdonképpen csak óvni kell a kis fákat, egyéb odafigyelést nem igényelnek. Minden fának gondját viseli egy-egy gyerek, éppen ezért gazdáik nevét viselik a csemeték. A gyerekotthon rendezett udvarára új lakók kerültek tehát és a gyerekek lelkesedését és örömét látva biztosan sok meg is marad belőlük. Ha mindenki ilyen gondoskodással venné körül a csemetéket, a városban sokkal több lenne a fa és minden bizonnyal tisztább lenne a levegő.

A hír feltöltésének időpontja: 2008. április 21.

Letoltes:

http://gyergyotv.ro/downloads/hirado0421.wmv

2008. április 19. szombat, XX. évfolyam 90. szám

Faültetés Gyergyószentmiklóson Nagy Norbert, kis Norbi, Catan, Marika, Octavian, Zabar, Sorin, Denisa, Gabi, Gyöngyi, Debora, Ani, Rózsika, Mãdãlin – e neveket viselik azok a hároméves lucfenyőcsemeték, amelyeket tegnap az Ora International által fenntartott gyerekotthon udvarára ültettek.

Gazdáik nevét kapták a fák, mindegyiknek egy-egy gyerek viseli gondját. A Gyergyóért Fiatal Fórum (GYFF) szervezte e csemeteültetést; a tavaly elkezdett takarítási akciójuk folytatásaként, ezúttal a tiszta levegőért ültetik az örökzöldeket. A gyerekotthon udvarán kívül csemeték kerültek az örmény temető kertjébe, az új kórház előtti zöldövezetre, a Napsugár napközi otthon és Városi Könyvtár udvarára, a Támasz Klub környékére, valamint a Bucsin negyedbe. Újabb száz lucfenyő – Antal Csaba és Laczkó Teréz adománya – tisztítja majd a város levegőjét… amennyiben életben maradnak. Madaras Szilárd, a GYFF vezetője szeretné, ha munkájuk nem menne kárba, akárcsak a gyerekotthon kis lakói, a felnőttek is figyelnének az ifjú tűlevelű levegőtisztítókra.

Balázs Katalin

Forras:

http://hhrf.org/hargitanepe/2008/apr/hn080419.htm#E15E1

Valamikor a közeljövőbe csemeteültetést tervezünk édes kis városunkban:)
Részletekről hamarosan írok itt és a listákon.
Egyelőre picit mélyüljünk el ennek a jelentésén hogy csemeteültetés, mert számomra olyan jó érzés fát ültetni.
A fa az élet… Annyi minden egyben… a tiszta levegő, az árnyék nyáron, a rajta függő hinta, a levelek ahogy a szél átfúj, ahogy nekitámaszkodunk és közben ölelkezünk:)
Aki nem tud feltöltődni tavasszal magára vessen…
Szóval: csemeteültetés lesz…

Én meg kertész leszek, … s nem törődöm semmi mással csak a beoltott virágggal… :D :D

 
  A TIGRIS
 
  Tigris! Tigris! éjszakánk
  Erdejében sárga láng,
  Mely örök kéz szabta rád
  Rettentõ szimetriád?
 
  Milyen katlan, mily egek
  Mélyén gyúlt ki a szemed?
  Szárnyra mily harc hõse kelt,
  Aki e tûzhöz nyúlni mert?
 
  Milyen váll és mily müvész
  Fonta szíved izmait? És
  Mikor elsõt vert szived,
  Milyen kar s láb bírt veled?
 
  Milyen põröly? mily vasak?
  Mily kohóban forrt agyad?
  Mily üllõre mily marok
  Törte gyilkos terrorod?
 
  S amikor befejezett,
  Mosolygott rád a mestered?
  Te voltál, amire várt?
  Aki a Bárányt, az csinált?
 
  Tigris! Tigris! éjszakánk
  Erdejében sárga láng,
  Mely örök kéz szabta rád
  Rettentõ szimetriád?
 
  (Szabó Lõrinc)

TIGRIS
 
  Tigris, tigris, csóvafény
  Éjszakáknak erdején,
  Mily kéz adta teneked
  Szörnyü és szép termeted?
 
  Mily mélyben, ég-tájakon
  Izzott a szemed vakon?
  Volt tüzét felkapni vész?
  Volt-e megragadni kéz?
 
  Szived izmait mi csel
  És mi váll csavarta fel?
  És mikor vert, volt erõ,
  Kéz-láb, dacra vakmerõ?
 
  Volt pöröly? és lánc-e, több?
  Mily kohón forrt a velõd?
  Volt üllõ? volt vad kapocs,
  Gyilkos présével dacos?
 
  Hogy a csillagfény kigyult
  S az ég nedves könnye hullt,
  Rád mosolygott Alkotód?
  Ki bárányt is alkotott?
 
  Tigris, tigris, csóvafény
  Éjszakáknak erdején,
  Mily kéz adta teneked
  Szörnyü és szép termeted?
 
  (Kosztolányi Dezsõ)

A csókod festi kékre az eget,
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.

Folytonosság



áldozóhely volt szentély
pogány templom később keresztény
mutatja még egy-két mohos darab
a hajdani falat

most csak hely fű fa és bokor
tenyészget csöndjében élni akar
lábod ősi ösvényre ismer
akármikor jössz itthon van az isten.

WILLIAM BLAKE: AZ ESTI CSILLAGHOZ

Somlyó György fordítása

Ó, szõke haju angyala az estnek,

Most, míg a nap megûl a hegyeken, gyújtsd

Lángra szerelmi fáklyád, és sugárzó

Koronáddal mosolyogj ágyainkra!

Mosolyogj szerelmeinkre, s míg az ég

Kék függönyét elhúzod, hintsd ezüst

Harmattal a virágokat, ha jókor

Álomra hajtják édes szemüket.

A tóban ringasd el a szeleket,

Ints csendet parázsló szemeddel, és

Ezüsttel mosd el a homályt. Hamar, jaj,

Hamar itthagysz; aztán a farkas ordít

S az oroszlán szeme izzik a fák közt:

Nyájaink gyapja szentelt harmatodtól

Csillog; ó, nézd s vedd oltalmadba õket.


Petőfi Sándor: A nemzethez

-részlet-

Konduljanak meg a vészharangok!
Nekem is egy kötelet kezembe!
Reszketek, de nem a félelemtől;
Fájdalom és düh habzik szivembe’!

Fájdalom, mert düledék hazámra
Új viharnak közeledtét látom,
És düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert
Nem szakad le szemünkről az álom.

Pillanatra fölriadt e nemzet,
S szétnézett, mi zaj van a világban?
És a másik oldalára fordult,
S mostan újra aluszik javában.

Ébredj, ébredj, istenverte nemzet,
Aki ott az elsők közt lehetnél,
S kárhozatos lomhaságod által
Mindig hátul és alant hevertél!

Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed,
S ha ébredsz is, annyi időd lesz csak,
Míg nevedet sírkövedre vésed!