január 2008

Tartalomban, tevékenységben gazdag, sikeres évet tudhat maga mögött a Gyergyói Fiatal Fórum.

AE/IFJ.BJ
2007-es évi beszámólójára hívta meg a sajtót a Gyergyói Fiatal Fórum. A közösségért és városért tenni akaró fiatalok csoportosulásának képviselői részletesen szóltak a múlt évi megvalósításaikról, ugyanakkor érintették az idei terveket is. Tartalomban, tevékenységben gazdag, sikeres évet tudhat maga mögött a Gyergyói Fiatal Fórum, mely nagy mértékben köszönhető azoknak a gyergyói lakóknak akik bekapcsolódtak, esetleg részt is vállaltak programjaik megszervezésében. Ezt a támogatást köszönték meg a tegnap a szervezeteknek, magánszemélyeknek, intézményeknek, cégeknek és sajtónak, médiának , hogy a fórum munkájáról tájékoztatták a közvéleményt.

MADARAS SZILÁRD GYFF-TAG: “Programokban gazdag, tevékenységben gazdag évet zártunk. Azt kell mondjam, mindenki örömmel fogadta, akit megkerestünk, az egyház lelkipásztoraitól kezdve a fiatalokkal a Pro Art Galériáig, aki mindig helyet adott rendezvényeinknek, vagy a városi könyvtár, kisebb nagyobb cégeket is sikerült bevonni, hogy támogassák a tevekenysegünket.”

A csoportosulás tagjai részleteiben ismertették a 2007-es évi tevékenységüket. Szóltak a 100 éves város tiszteletére szervezett nagyszabású takarítási akcióról és Ökó-kuka állításról, a fórumokkal, filmvetítéssel egybekapcsolt Gondolatébresztő estekről, a Dancúrás emlékmű és hídnál kifejtett munkájukról, a természetvédelmi tevékenységeikről, túrázásokról és az Őrangyal programról – mellyel a fogyatékos és ép fiatalok közötti kapcsolat kialakítását, a fogyatékkal élőkben rejlő értékek megismertetését tűzték ki célul. A csapat egyik legfiatalabb tagja azért kapcsolódott be, mert a Gyergyói Fiatal fórumban egy olyan a fiatalokért tenni akaró, párt-független csapatot látott, akik olyan közösségi problémákat ragadnak meg, ami nem a megosztást hanem az egységre sarkallást erősíti.

RÁDULY ANDREA: ”A legelső program az az Őrangyal program, a második a varosért tenni akarás, és a fiatalság életének a fellendítese és egy igényesebb fiatalság megteremtése.”

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, a csapat reméli támogatottságuk továbbra is megmarad, hiszen az idénre is sok tervük van.

MADARAS SZILÁRD: “Remelem , hogy nagyon sok rendezvényünk lesz.”

Ugyanakkor folytatni kívánnák a Gondolat-ébresztő estek sorozatát, s mivel örökzöld probléma Gyergyóban a szemét-kérdés, így a szemétellenes kampányuknak is lesz folytatása 2008-ban.

http://gyergyotv.ro/hirek_0295.htm

“Gyergyó a mi jövőnk!” -a Gyergyói Fiatal Fórum 2007-es beszámolója

A Gyergyói Fiatal Fórum vagy röviden GYFF, a közösségért és a városért tenniakaró fiatalok csoportja.

Pártfüggetlenül szeretnénk olyan közösségi célokat megfogalmazni és megvalósítani, amellyel a gyergyói fiatal mindennapi élete a városban könnyebb lesz.

Minden gyergyói fiatalokat érintő probléma érdekel, és az itthonmaradás feltételeit keressük.

Olyan életképes közösséget próbálunk formálni, amely a múlt értékeit tiszteli és azokra épít, de a mai modern XXI-dik században megállja a helyét.

Mottónk: “Gyergyó a mi jövőnk!”

2007-es évi tevékenységünk:
2006 dec 22 – Az I. Gyergyói Fiatal Fórum közel 50 fiatallal a Korona tükörtermében lett megszervezve, ez az első fórum, ahol a különböző problémák feltárására került sor.

2007 márc 30-31 “Egy tisztább 100 éves városért” – Tavaszi Nagytakarítási akció, a GYFF kezdeményezésére, a civil szervezetekkel, a középiskolásokkal és a városlakókkal közösen.

2007 ápr 25 “I. Gondolat-ÉBRESZTŐ est” a témája a közösség

2007 máj 9 “II. Gondolat-ÉBRESZTŐ est”, a Görög Joachim Társasággal együtt, témája: “A hit szerepe a gyergyói fiatalság életében”, a történelmi egyházak lelkipásztoraival.

2007 jun 22 “Őrangyal program” – foglalkozás a fogyatékos fiatalokkal, közös szervezésben a Városi Könyvtárral.

2007 aug 18 Biciklitúrával egybekötött történelmi megemlékezés a Dancurás-nál levő emlékműnél, és katonai temetőnél. A környék megtisztítása, és a híd feljavítása, azelőtt 3 hetes munkát vett igénybe.

2007, Szeptember 24.-én, Hétfõn “III. Gondolat-ÉBRESZTÕ est “-
A Gyergyói Fiatal Fórum rendezvénye, a IV. Gyergyói Ifinapok keretében
“Fûtõl a gyep alá…” Dr. Ráduly Levente elõadása a kábítószerekrõl, 2007 Szeptember 24-e, 17 óra, Pro Art Galéria.

2007, Szeptember 30.-án. Túra a Gyilkos-tó, Kis-Cohárd, Tündérkert útvonalon.

2007, Október 7. Túra Parajdra

2007, Október 10. Környezetbarát szemeteskuka felállítása a Mûvelődési Központ előtti téren, a Kossuth Lajos szobor közelében.

2007, Oktober 18. “IV. Gondolat-ÉBRESZTÕ est “a ProArt galériában, a “Szabadság, szerelem” film megtekintése után. Témák: a szabadság, az egyén a társadalomban, a kissebbségi sors kötöttségei fiatalok esetében.

2007, november 6-án “V. Gondolat-ÉBRESZTÕ est “ a ProArt galériában, “Vissza a természetben” címmel, filmnézéssel egybekötve.

2007, november 11-én Mária-kő túra.

2007, november 25-én Kovács Péter, Olt-forrás túra.

2007, november 29-én, “VI. Gondolat-ÉBRESZTÕ est “ a Városi Könyvtár emeletén, a “A Tehetség útja”, filmnézéssel egybekötve.  

2007, november 30-án, Őrangyal Találkozó, Adventi készülés a Támaszklubba a fogyatékos gyerekekkel, adventi koszorú készítése.

2007, december 9, Súgó barlang túra.

2007, december 19, “Magyar rajzfilm napja”  karácsonyi ajándék a legkissebbeknek, a Városi könyvtár emeletén.

2007, december 21-24 GYFF-es angyaljárás városunk árvaházas gyerekeinél, a Szárhegyi Böjte atya gyerekeinél, és végezetül a Szeretetkonyhán.

További céljaink:

-a fiatalokat érintő problémákra, mint a drogozás, párválasztás, munkahely- vagy pályaválasztás, dohányzás, stb előadások és programok lefolytatása,

-a fiatal szakértőknek lehetőséget adni, hogy a problémák megoldását szakmai oldalról közelítsük meg,

-a “Gondolat-ÉBRESZTÕ est“ –ek folyatása még több előadással, és filmnézéssel. A “Gondolat-ÉBRESZTÕ est“-ek egy folyamatot jelentenek, amely során a fiatal fórumok egyfajta szellemi műhelyekké válnak, a problémák feltárására és megvitatására. Minden fiatal véleménye egyformán fontos aki eljön fórumainkra.

-a környezetünket érintő problémákra megoldást keresünk: a szemétre, a környezetszennyezésre, és a természet védelmére a továbbiakban is nagy figyelmet szentelünk,

-igényes szórakozási lehetőségek teremtése fiatalok számára,

-a fiatal művészek és sportolók támogatása és bevonása programjainkban.

Jelen beszámolónk célja:

-köszönetet mondani mindazon gyergyói fiataloknak és fiatalos lelkületű jószándékú gyergyói embereknek, akik az elmúlt évben rendezvényeinkre eljöttek, és tevékenységeinkben bekapcsolódtak. Ezután is számítunk rájuk!

-köszöntetet mondani azon szervezeteknek, magánszemélyeknek, intézményeknek és cégeknek, akik az elmúlt évben a GYFF-et támogatták,

-köszöntet mondani a sajtósoknak, minden médiának, akik a GYFF rendezvényeire eljöttek és tájékoztatták a közvéleményt. Megkérjük ezután is korrektül adjanak hírt tevékenységünkről!

-szeretettel felkérni minden gyergyói fiatalt, aki céljainkkal egyettért, hogy kapcsolódjon be a GYFF munkájába!

Letölthető pdf-be:

beszamolo.pdf

A Gyergyói Fiatal Fórum

és

a Városi Könyvtár

szeretettel meghív, a filmnézéssel egybekötött

gondolat-ÉBRESZTŐ estre

szechenyi.jpg

A Hídember

című magyar filmet nézzük meg, utána beszélgetésre kerül sor gróf Széchenyi István életéről, a reformok és az újítás szükségességéről.

2007 január 17-én este 6

órakor a Városi Könyvtár

emeleti termében.

“Akkor élsz, ha másokért élsz” (Széchenyi)

Letölthető plakát:

hidember-plakat2.pdf

Érdekes tapasztalatom az, hogy az önmagukat “szabadelvűnek” tituláló polgártársaink néha a legmeredekebb szélsőségekre képesek. A szabadság érték. Számomra is érték, és a társadalomban is a legfontosabb elvek, hogy a szóllás, vallásgyakorlás, gyülekezési és mindenféle más szabadságforma érvényesüljön!

Akkor van baj, amikor pl. egyes “liberálisok” a vallást gúnyolják, mocskolják és támadják. Saját meggyőződéseimbe kutattam és vizsgáltam ezt: szeretem a vallásomot amibe beleszülettem, és a más vallások iránt nem érzek bármiféle ellenszenvet. A keresztényi szeret és humanizmus sokkal erősebb kell legyen, semmint a felekezetek vagy a vallások között ellenségeskedés legyen. Miért annyira kirekesztőek ezek a liberálisok? Egyáltalán miért szólnak bele mások hitéletébe? Ez nagyfokú tiszteletlenség.

A másik egyed, a Kritikus. Az aki mindenbe beleszól és kiosztja az észt. 100 éves városkánkban jópáran vannak ebből a fajtából. Eredetük a „sokoldalúan fejlett szocialista egyéniség”-ben kereshető, és talán az akkor megkezdett osztályharcot folytatják… Mert kritikájuk nem fejlesztő, hanem támadó és romboló.
Ahogy a „szabadelvű” nem bírja elviselni hogy valaki vallásos, úgy a „Kritikus” érdekes módon azt nem bírja ha őt kritizálják. Pontosabban a józan és logikus ellenérveket egy álláspont vagy állítás kapcsán, saját személye elleni támadásként éli meg.

Miért fontos a közösségben a józan kritika? Azért, mert ha nem mondom el neked, kedves barátom és csapat-társam, akivel együtt formáljuk a közös jövőnket, hogy valamiben hibázol, akkor hazudnék és ártanék neked, mert te nem fejlődnél, hanem leragadnál. Ha szemtől szembe nem mondjuk ki: mi a gond, akkor mindnyájan „bólogatójancsik” leszünk, és semmi esély a fejlődésre. Nagyon negatív példa: a kommunizmusba nem volt kritika, a vezérek így hatalomittasult vadállatok és zsarnokok voltak. Ugy-e nem akarjuk ezt?

Miért fordult így meg a világ?
A szabadság is érték, a tudás is érték, a racionális gondolkozás is érték, a kritikai szellem is, ha van alapja, és jószándékú indíttatású.

És sajnálatos módon közösségeinkben gyakran azt tapasztaljuk, hogy az értékek háttérbe szorulnak…
Pedig  ha építkezni akarunk, jövőt formálni, épp ezek jelentik az alapot: a szeretet, tisztelet, tudás, szabadság, emberség, józanság és mértékletesség!

“Minden embernek kell, legyen egy feladata ebben az életben – kötelességen belül, vagy azon felül is talán -, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell, legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be… Minden embernek kell, legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való.” (Wass Albert)

Ma a Városi Könyvtárban egy Felolvasóest keretében emlékeztünk meg a nagy íróról. Én a fenti sorokat olvastam fel és a Kedvesemre gondoltam:)

Napközbe az jutott eszembe, hogy a Wass Albert személyéhez való viszonyulás mindent elmond az egyes emberek magyarsághoz való viszonyulásához: van aki szereti, van aki utálja… vannak akik megemlékeznek és vannak akik halálra ítélték… van aki tiszteli és van aki kisbetűvel írja a nevét, mint szegény “nemecsek ernőnek”…

Wass Albert örök. Mély mondanivalója, az igazság áthatol a tiltásokon, áthatol a falakon amelyeket magunk köré emelünk, áthatol a megnemértésen, a félelmeinken és valamit legbelül érint meg. Mert üzenete: az igazság, az emberség, a magyarság, és Erdély szeretete.

“Adjátok vissza hegyeimet…”- fájdalmasan sírhatunk fel ma is elkobzott családi és közösségi örökségeink miatt.

“A kő marad…” – hiába jönnek új szelek, és változó idők, elszaladnak és az alap megmarad. Ez az alap pedig Erdély szeretete!

100 év, és ebbe a száz évbe, ebbe az írói életsorsban benne van Erdély 100 éve, a magyarság sorsa, a mi sorsunk…